Mióta laksz Zsámbékon?- 4 éve költöztünk Zsámbékra. Feleségemmel öt gyermekünket neveljük, a legfiatalabb májusban született. Ötgyermekes katolikus családban nőttem fel Budapest zöldövezeti részén. Innen hoztam magammal a nyugodt környezet és a nagy család iránti szeretetet. Gyermekkoromból emlékszem azokra az időkre, amikor nem volt tanácsos vallásról (sem) beszélni az iskolában. Részben ezért, részben eleven viselkedésemért kizártak az úttörőcsapatból, amit akkor nagyon fájlaltam, de utólag már büszke vagyok erre. Gyermekkorom meghatározó élménye a Gyalogbéka című filmsorozat, melyben többek között Cseke Péter, Sztankai István mellett szerepelhettem.
Mivel foglalkozol?- Felsőfokú végzettségemet Zsámbékon szereztem, a Katolikus Tanítóképző Főiskolán. További tanulmányaimat a Budapesti Műszaki Egyetem MBA kurzusán folytattam. Már gimnazistaként bekapcsolódtam a Katolikus Karitász munkájába, önkéntesként szállítottunk Nyugat-Európából főként Erdélybe, de más Kárpátokon belül lakó magyar közösségekhez is élelmiszert, gyógyszert, ruhát. Első munkahelyemen ugyanezt a munkát már főállásban végeztem. Ezt követő több munkahelyemen a feladataim egyre szorosabban kapcsolódtak, összefonódtak az informatikával. Hosszabb időt töltöttem a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.-nél informatikai vezetőként, jelenleg a Könyvtárellátó (KELLO) Kft.-nél végzem ugyanezt a feladatkört. Vezetőként megszoktam, hogy felelős döntéseket kell hozni, akár úgy, hogy a környezetünk gyorsan változik. Munkám része beruházások menedzselése, kivitelezésének ellenőrzése. Idén 5 hónapig (a főállásom mellett) a töki TÁMOP EU-s pályázat projektvezetőjeként dolgoztam.
Miért szereted Zsámbékot?– Azért jöttünk családommal Zsámbékra, mert élhető, nyugodt, barátságos helynek ismertük meg, ilyen helyen szeretnénk élni. Tudom, hogy mindez nem „csak úgy” van, hanem tenni is kell érte, ezért hamar bekapcsolódtunk a helyi közösségi életbe. Tagja lettem a Városőrségnek azon egyszerű oknál fogva, hogy a saját házamat is szeretném biztonságban tudni, úgy hiszem, a célért ezzel tehetek a legtöbbet. Számunkra természetes volt, hogy bekapcsolódjunk a katolikus közösség életébe is. A közösség nyitottságát jellemzi, hogy örömmel, barátsággal fogadtak és befogadtak minket.
Mivel tennéd szerethetőbbé Zsámbékot?– Látom, hogy Zsámbék több mindenben fejlődött az elmúlt években, de sok lemaradás van, amit be kell pótolni, előre kell lépni. Az utak állapota gyászos, a turizmusban kiaknázatlan lehetőségek vannak, a helyi gazdaságot (munkalehetőségek) és társadalmi életet is kellene fejleszteni, a környezetünk, közbiztonságunk és a civil szerveződések is több figyelmet érdemelnek. Zsámbék adottságai irigylésre méltóak, ezekkel élni kell, ki kell használni, de meggyőződésem szerint csak hozzáértő, szorgalmas munkával lehet eredményt elérni.
Mivel töltöd a szabadidődet?– Legkedvesebb szabadidős foglalatosságom az olvasás, kirándulás. Szeretnék régészkedni is, de ez még a jövő zenéje.
Miért ajánlod Horváth Lászlót?– Olyan embernek ismertem meg, aki tisztelhető és szerethető. Tisztelhető az elhivatottsága, egyenessége, szerethető a nyitottsága és emberségessége miatt. Van tapasztalata az önkormányzati-, állami rendszer működésében, ami a város ügyes-bajos dolgainak intézésében és a fejlesztéshez szükséges külső (pályázati) források megszerzésében kulcsfontosságú. Nem utolsósorban konszenzusra törekvő embernek ismertem meg, ami egy város sokféle gondolkodású lakójának képviseletére alkalmassá teszi.